2017. május 17., szerda

Az első fél év



Immáron több, mint fél év telt el a mellnagyobbítási műtétem óta. Magabiztosan mondhatom el, hogy az önbizalomhiányom megszűnni látszik. Előszeretettel vásárolok magamnak új fehérneműket, és már a bikini viselése sem okoz különösebb problémát. 

Személyes kontrollvizsgálatra sajnos a távolság miatt még nem tudtunk sort keríteni, de e-mailben tartottuk a kapcsolatot a Doktor úrral. Saját készítésű fotók alapján megnyugtatott, hogy a hegek szépen gyógyulnak. Mára már a hegek pirossága is szépen halványodik, és már majdnem megegyező a színük a bőrömmel. Én személy szerint kerültem az első 6 hónapban a közvetlen napfényt és a szoláriumot is.

Biztosan állíthatom, hogy nem bántam meg a műtétet egy percig sem. Nem mondom, hogy nem játszottam el az újabb műtét gondolatával, és azzal, hogy mi lenne, ha legközelebb nagyobb implantátumokat választanék, de boldog vagyok a jelenlegi kinézetemmel. A végeredmény valóban természetesnek látszik, nem túl hivalkodó, így sosem kerültem kellemetlen helyzetbe az új melleim miatt. A családi és baráti köröm is elismerően nyilatkozott a végeredményről. És igen, a párkapcsolatom sem ment tönkre miattuk! :)

Előszeretettel vásárolok új fehérneműket, és a párkapcsolatom sem bánja az új melleket!

Tulajdonképpen azt a biztonság érzetet nyújtják, amit mindig is hiányoltam a magánéletemből. Mindig is gátlásokkal küzdöttem.. Elég magabiztos nőnek tartom magamat, de amikor intim helyzetbe kerültem a párommal, ez a magabiztosság mindig elillant. Sosem éreztem magam jól a bőrömben, mert nem voltam kibékülve a testemmel. Csak a hibákat láttam magamon. Kis mellek, nem tökéletesen lapos has, nem elég sportos testalkat… Őszintén szólva ez mind megváltozott. 

Tudom olyan, hogy tökéletes test nem létezik, csak meg kellett tanulnom elfogadni az enyémet, és ebben a mellnagyobbítás bevállalása nagyon sokat segített. Bátran állíthatom, hogy ezt észreveszem a mindennapokban. Sokkal magabiztosabban sétálok végig az utcán. 

Én személy szerint bátran merném ajánlani a műtét megfontolását azoknak, akik hasonló cipőben érzik magukat. Számomra sem volt egy egyszerű döntés, de ma már tudom, hogy jól döntöttem. Nem sokára utazom haza, és remélhetőleg akkor sikerül egy személyes kontrollvizsgálatot is leszervezni a Doktor úrral.