2016. szeptember 16., péntek

Kontroll vizsgálatok

Mint azt már előző blog bejegyzésemben említettem, az első kontroll pozitív visszajelzésekkel zárult. A vizsgálaton a doktor úr szemügyre vette, hogy a testem hogyan regenerálódik a műtét után. A mellizmaim még mindig duzzadtak voltak, de ezt az erre speciálisan kialakított pánttal lehet szabályozni, amit a nap 24 órájában viselnem kellett a melltartó felett.

Ezzel egy időben szemügyre vette a hegeket, és az ezeket összetartó varratokat is, melyek szintén szépen gyógyultak. Az első kontroll vizsgálatom nem tartott tovább 10 percnél, ugyanis semmi jele nem volt komplikációnak. Ezt követően megegyeztünk a varratszedés időpontjában, amire általában a műtétet követő 14. napon kerül sor, de az én esetemben –időhiány miatt - mi a 13. napban egyeztünk meg. A klinikát mosollyal az arcomon hagytam el. Őszinte elismeréssel tartozom a klinikának és csapatának a velem szemben mutatott rugalmasság miatt. Tisztában vagyok vele, hogy az egyik legkörülményesebb páciensük lehettem, de nagyon örülök, hogy őket


A két vizsgálat között eltelt időt én kikapcsolódással töltöttem. Természetesen gondosan ügyelve arra, hogy víz ne érje a varratokat, és hogy ne erőltessem túl magamat. A varratszedésig eltelt 13 nap nem volt egyszerű, s ebben az időben akárkivel  beszélgettem a mellműtét témáról, senki nem tudta, hogy milyen nehéz az első pár nap. A médiában mindig csak azt látni, hogy a nőknek egyik napról a másikra nagyobb melle lett, és ezt mindenféle nehézség nélkül érték el. Én is abban a hitben éltem, hogy ez egyszerű lesz. De ha mélyebben végiggondolom, ez a műtét lehetőséget adott arra, hogy könnyebben kiteljesíthessem önmagam, s a célig vezető út bizony rögökkel tarkított..

Lassan elérkezett a varratszedés napja. Ismét a kis gombóccal a torkomban tértem vissza a klinikára, de immáron nem a komplikációk miatt aggódtam, hanem azért, mert tudtam, hogy a varratszedés után vége lesz a Magyarországon töltött időmnek.
Ismételten beléptem dr. Vancsó Péter irodájába, aki újból szemügyre vette az implantátumok alakulását és a hegek gyógyulását, és immáron másodjára is elismerően nyilatkozott. Megnyugtatott, hogy orvosi szemmel nézve minden a legnagyobb rendben, és hogy valóban a legopcionálisabb méretet választottuk. Ezután eltávolításra kerültek a varratok, majd megegyeztünk a további szükséges teendőkről. A doktor úr elmondta, hogy nemsokára megkezdhetem az implantátumok masszírozását, szigorúan kívülről befelé, és fentről lefelé.


Továbbá a melltartó viselésére is kitértünk. A speciális melltartót még két hétig, azaz összesen négy hétig kell viselnem a pánttal együtt, majd ezután átcserélhetem sportmelltartóra. Push-up, illetve szivacsos melltartót nem viselhetek a következő 6 hónapban. Majd szóba került az edzés. Mozogni a műtétet követő 4. hétben lehet elkezdeni, de akkor is csak visszafogottan, inkább cardio orientáltan. A súlyzós edzéseket továbbra is mellőzni kell, és ajánlott a dupla sportmelltartó viselése. Megbeszéltük, hogy a  következő kontroll vizsgálat a 6. hónapot követően válik majd szükségessé. Távozásomkor megköszöntem a doktor úr és csapata munkáját, kezet fogtunk, majd kileptem a klinika ajtaján...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése