A műtét

A műtétem a reggeli órákban volt. 8.30-ra kellett a kórházba érnem, ahova az egyik barátnőm vitt el. Az ajtón besétálva örömmel tapasztaltam, hogy itt is ugyanaz a jó érzet kapott el, mint a klinikán. A kórház kialakítását illetően ismételten nem panaszkodhattam semmire.

Nem sokkal az érkezésünk után még röviden egyeztettem Lucával, és be kell valljam, hogy ekkor még mindig nem tudtam, melyik méretet válasszam. Luca ebben is nagyon segítőkész volt, és megosztotta tapasztalatait velünk, így nem túl hosszas gondolkozás után megszületett a döntés. A nagyobb méretre esett a választásom. Röviddel ezután Luca felkísért engem és a barátnőmet a szobámba, ahol elhelyezkedtem. Itt személyesen is találkoztam az altató orvossal, akinek válaszolnom kellett egy pár egészségügyi kérdésére. Az ő távozása után nem sokkal később bejött dr. Vancsó Péter is a szobába. Ismét átbeszéltük a rizikókat és kockázatokat, majd elmondtam neki, melyik méretet szeretném. 

Ezután már felgyorsultak a dolgok, megtörtént az implantátumok helyének berajzolása, majd készítettünk egy pár fotót is. Át kellett öltöznöm a műtéti köpenybe, majd rövidesen elbúcsúztam a barátnőmtől. Itt már bizony görcsben volt a gyomrom, nagyon izgultam. Egy férfi műtő asszisztens bejött értem, és átkísért a műtőbe, ahol már tudtam, hogy nincs visszaút. Felfeküdtem a műtőasztalra, ahol az altatóorvos egy tűt szúrt belém, majd “jó éjszakát” kívánt. Lehunytam a szemem, és elaludtam. 

Műtő

A következő dolog, amire emlékszem, hogy próbálnak felébreszteni, de nekem fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, vagy, hogy mi történik körülöttem. Emlékszem, hogy egy asszisztens megkért, hogy karoljam át a nyakát, gondolom az ő segítségével jutottam vissza a szobába. A következő képsorok, amikre emlékszem, hogy az ágyban fekszem, a mellkasom leragasztva, és a speciális melltartó már rajtam van, egy szorítópánttal a tetején, és rettentő fájdalmat érzek a mellkasomban. Ezt a fájdalmat semmihez sem lehet hasonlítani, körülbelül úgy tudnám leírni, mintha valaki kettétörte volna a szegycsontom, és ráültetett volna egy elefántot. A műtétet követő pár órában még elég sokszor visszaaludtam, majd kértem a nővértől fájdalomcsillapítót, ugyanis a fájdalmaim nem akartak enyhülni. Étvágyam egyáltalán nem volt. Még a délután folyamán bejött hozzám a doktor úr, aki megnyugtató szavakkal nyilatkozott a jó méretválasztásról, és a műtét sikerességéről. A szavai mindenképpen jó hatással voltak a közérzetemre. 

Az esti órákban már kezdett kitisztulni a fejem az altatásból, így a kezembe vettem a telefonom, és elkezdtem mindenki aggódó üzenetére válaszolni. Nagyon jól esett a családom és a barátok törődése. Sokat segített abban, hogy túllendüljek a kezdeti nehézségeken. Az esti órákban már sikerült egy szendvicset is megenni, majd lefekvéshez kaptam ismét fájdalomcsillapítót és altatót. Bevallom őszintén, valahol joggal tartottam a műtét utáni állapotomtól. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ilyen fájdalommal fog járni. Leszögezem, mindannyian másképp élünk meg minden körülményt, minden helyzetet. Az éjszaka ismét nem volt zökkenőmentes, többször is felébredtem hosszabb-rövidebb időkre. Én személy szerint mindig az oldalamon alszom, így elég kényelmetlennek éreztem, hogy folyamatosan a hátamon kellett feküdnöm. Másnap reggel 8 óra körül ébredtem, majd 9 óra körül meglátogatott a doktor úr. Eltávolította a drain csövet a mellem széléből, ami a felesleges vér elvezetését szolgálta, majd felírt antibiotikumot, izomlazítót és fájdalomcsillapítót. A vizit végével, a minden igényt maximálisan kielégítő kórházi tartózkodásom elérkezett a végéhez, majd egy barátom kíséretében megindulhattam hazafelé...

Műtét előtti érzéseim

Számomra ez egy tudatos felkészülés volt. A személyi edzőmmel közösen készültünk a műtét napjára. A lehető legjobb fizikai állapotban akartam lenni, hogy ne viseljen meg annyira a beavatkozás.

Tisztában vagyok vele, hogy a mellnagyobbítás ma már egy rutin eljárásnak számít, én mégis jobban tartottam a felépülés folyamatától mint magától a beavatkozástól. Közösen az edzővel elkezdtünk fókuszálni a mellizmok, bicepsz, tricepsz, felhas illetve a hátizmok megerősítésére és rendszeresen végeztem cardio edzéseket is. Az idő szinte felgyorsult, a műtét napja rohamosan közeledett...

A műtét kivitelezéséhez szükséges kötelező vizsgálatokon átesni, többek között egy vérvételen, amivel a májfunkciót is vizsgálják, egy EKG-n amivel a szívhangot vizsgálják, - ami ugye az altatás miatt lényeges,- és szükséges egy mellultrahang is. Ezek a vizsgalatok rövid idő alatt megvannak és nem okoznak semmilyen kényelmetlenséget sem.. A mellultrahangot én a konzultáció napján végeztettem el, ami alig egy negyed órát vett igénybe, így a friss eredményekkel a kezemben érkeztem meg már a klinikára. 

Minden vizsgálat jó eredményekkel jött vissza, így innentől semmilyen orvosi akadálya nem volt a mellnagyobbító műtét végrehajtásának. A műtétre való mentális felkészülés már teljesen más. A gondolatainkat nem tudjuk tudatosan edzeni, nem tudhatjuk mire számítsunk, ez egy teljesen ismeretlen terület. Nem ismerjük a végeredményt, és a megváltozott testképpel való megbarátkozás folyamatát.

Az elhatározottság ott lebeg, - vagyis gondolom én - , mindenki szeme előtt, hisz ha már egyszer meghoztuk ezt a döntést akkor már érdemes végig csinálni az egészet. Én megosztottam a tervemet a szűk családi és baráti körömmel. Tudtam, hogy változatos reakciókat fogok kapni, de édesapám azonnal a támogatását fejezte ki, viszont a két nővérem eleinte megpróbált lebeszélni. Elég makacs személyiségem van, így minél jobban megpróbál valaki eltéríteni a célom elérésétől én annál jobban ragaszkodom ahhoz. Itt persze fontos szerephez jutott egy természetes önzőség, hisz ez rólam és az én testemről szól. Leültem és elmondtam nekik, hogy miért szeretném ezt a műtétet, majd a beszélgetés végen ők is belátták az igazam. Személyesen úgy gondolom, - és itt csak ismételni tudom magam, - hogy fontos elnyernünk a barátaink, családunk, párunk támogatását..  

Miután egy pár hónappal ezelőtt elhatároztam magam, tudtam hogy Önmagamért szeretném véghez vinni ezt az egészet, a saját önbizalmam növelésére és saját boldogságom érdekében. Mégis minden rögös út bejárása sokkal egyszerűbb úgy, ha van ki fogja a kezünket...

A konzultáció

Mint azt az előző bejegyzésben is említettem, nem voltam a legegyszerűbb páciens. Külföldről érkezvén elég korlátoltak voltak az időbeli lehetőségeim a műtét kivitelezésére de az EstheticHungary kimagasló profizmussal vette az általam kreált akadályokat. 

A klinikára a hazaérkezésem napján látogattam el, már az előző orvossal megbeszélt elképzelésekkel a fejemben. A klinikára belépve az egész elkezdett valóságosnak tűnni, egy várakozási folyamat lassan a végéhez közeledett. Sokan mondják, hogy minden addig jó amíg az ember várja hogy megtörténjen. Bennem többek között elkezdődött egy egészséges izgalom ami keveredett a felelem érzetével.. Soha semmilyen orvosi kezelésben illetve beavatkozásban még nem volt részem előtte, így nem tudtam mire számítsak.

Amikor megérkeztem a barátnőm kíséretében a klinikára, szétnézvén tudtam, hogy jó kezekben leszek. A klinika kialakítása nagyon igényes volt, és egyből egy pozitív érzés kerített hatalmába. Én személy szerint nagyon fontosnak tartom a jó első benyomás érzetet, és most már visszagondolván, minden az elvártak szerint alakult. Személyes tapasztalatom alapján lényegesnek tartom egy barátunk vagy partnerünk mentális támogatását, ezért is örülök, hogy nem egyedül mentem a klinikára. Kis várakozás után Luca, a legsegítőkészebb páciens koordinátor bekísért Dr. Vancsó Peter irodájába. A doktor Úr mosolyogva mégis határozottan fogadott, majd átbeszéltük a rizikókat, az esetleges fennálló kockázatot majd a mindenki által leginkább várt témakörhöz érkeztünk, meg kellett állapodnunk a méretben...

EstheticHungary recepció

Az orvosi szoba, konzultációs helység

Ez a témakör egy olyan területet fed le, amiről az ember nem túl sokat gondolkodik élete során. Már kimondva is, - legalábbis számomra még mindig furcsán hangzik, hogy mégis mekkora mellekkel szeretnék tovább élni az életemet? A doktor Úr prezentálta nekem a lehetséges méreteket egy speciális melltartó illetve az implantátumok segítségével. Tükörbe nézve még így is elég nehéz volt elképzelni a végeredményt. Ugye a méretválasztás sok mindentől függhet, kinek mennyi természetes szövetállománya van, illetve kinek milyenek a testi adottságai. 

Korábban említettem, hogy jelentős súlyfeleslegtől sikerült megszabadulni, így számomra egy dolog volt fontos hogy sikerüljön egy olyan méretben megegyezni, amivel tudom, hogy nem fogok fél év múlva ismét a klinika ajtaján kopogtatni azzal a szándékkal, hogy még nagyobbat szeretnék. Illetve a másik szemszögem egy viszonylagos természetesség elérése volt. A doktor Úr a méret kiválasztását a döntésemre bízta, így a műtét napjáig gondolkozhattam, hogy egy 360-as méret vagy egy 400-as legyen. Azért talán itt leszögezném, hogy én a magasabb lányok közé tartozom a 173 cm-es magasságommal, ehhez mérten szerettem volna a jó döntést meghozni.

Élettartam garanciával, de melyik méret? :)

A konzultáció végén, a klinikát elhagyva elkezdődött a töprengés hogy vajon melyik méret lenne számomra a legmegfelelőbb. Megkérdeztem a családom illetve a beavatott baráti köröm véleményét, de mint azt korábban említettem, ez valóban egy olyan kérdés amire nagyon nehezen lehet kielégítő választ adni, így természetesen ebben a helyzetben is mindenki mást mondott. A párom rámhagyta a választást, így használható segítséget nagyon nem kaptam senkitől. Ekkor rájöttem, hogy ennek az én döntésemnek kell lennie, hisz az én testemről van szó. Hát folytattam tovább a töprengést…